Augusztus…

Mit is írjak?  Talán azt, hogy milyen jó lesz végre vége és pár nap múlva már szeptember lesz. Mert ez a hónap semmi jót nem hozott.

A radiátorcsere elmaradt , majd jövőre 🙁

A mobiltelefonom amit imádtam elromlott, jó nem mai darab volt…… kb 4-5 éve kaptam ajándékba és imádtam. Most a régivel kínlódom, míg nem lesz egy új . Már kinéztük, csak spórolnom kellene rá, de előbb a kórházra kell a pénz. Az infúzió cseppet fontosabb egy telefonnál .

Azóta csodás dupla virágokat hozott a rózsaszín ibolyám, és a fehér is épp nyílik. Pedig abból csak 1 db levelet  kunyeráltam és jó nagy bokor lett. (Fotó lesz, de nem most) Na ez az egy jó hír, a sok vacak közt.

A terítőm lassan, de elkészül, bár azt hiszem nekem bele is megy az 50 gr fonal, mert túl sokat vágtam.  Az is igaz, hogy a nagy hőségben este tudtam csak párat csomózgatni. A szép pikófám eltört, az volt az etalon ami után telefonkártyából vágtam az épp aktuális csipkéhez valót. (Igen, bizony én még mindig használom, mert szeretem ha szép egyformák a pikók)  Sőt pechemre még a horgolótűim is tökre mentek, vennem kellene egy 0,50 , 0.60, és egy 0.75 tűt, de ezeket egy helyen még véletlen sem árulnak. (Nem nem a hosszú kellene, hanem a kicsi aminek a tűvédőjét toldásra is lehet használni. ) Addig is egy üres hajó horgolótűjét használom…. kérdés meddig lesz üres? 🙂

Amikor épp nem az ágyat nyomtam, hiszen majdnem az egész hónap arról szólt, hogy feküdtem és kínlódtam. Akkor  fűszereket szárítottam , és készülök paradicsomot is befőzni, meg kakukkfű szirupot készíteni házilag, mert itt az allergiaszezon, aztán jön még a ‘megfáztam és fáj a torkom’ szezon is, úgy kb tavaszig.

Az étvágyam elment , és azóta is várom vissza. Le is ment rólam pár kiló, amit azért nem nagyon siratok, de nem ilyen áron szerettem volna lefogyni….. Egyszóval nem igazán jó 40 fokos hőségben betegnek lenni.
Bár ma épp csak hogy 20 fok van itt bent , és úgy fázom, hogy több réteg ruhában is cidrizek.  Tudom, tudom , nekem semmi nem jó! 😀

Jó sokat olvastam legalább, igazán klassz könyveket. Néha az is kell , és biza jó is volt mert elterelte a figyelmemet.
Filmeket is sokat néztem…. nekem ez volt a nyaralás.

A fiam 1 hétig volt Balatonborzalmason, fáradtabban jött haza mint amikor elment. Ahol laktak ahhoz képest egy kórház már VIP kategória. 🙁  A Balatont nem is látták, mert annyira messze volt a szállástól, hogy kedvük sem volt annyit gyalogolni. Így kimaradtak a Drupalbalatoni rendezvények is amiért mentek.

Én még emlékszem amikor nyaraltunk, mindig kitakarítva,elmosogatva az ágyakat lehúzva tisztán hagytuk ott a szállásunk, de ahogy elnézem ma már ez nem divat.  A szállást adónak sem. Szomorú vagyok nagyon.

Nos emiatt nem jelentkeztem ilyen sokáig. Nem szeretek panaszkodni (mertminekéskinek) ám most valahogy kijött, és remélem ezután könnyebben veszem az akadályokat is.

Kívánom, hogy legyen minden kedves olvasómnak sokkal szebb és jobb hétvégéje.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ablakcsere

Elnézést, hogy a hozzászólásokra ilyen későn reagálok, de nagy munkába fogtunk.  1 hármas ablakot cseréltettünk ki .

Nem hittem volna, de csodás lett a nagyszoba ablaka , redőnnyel szúnyoghálóval .

Jó kora reggel jöttek a mesterek ,épp csak lenyeltük a kávénkat amikor telefonáltak, hogy itt vannak, de eltévedtek a sok szőlő/bor nevű utcán.  (Valaha régen szőlőhegy volt ezen a helyen, és emiatt lett mindenféle utca név a környéken.  Pl Vörösdinka )
Ezek után a megrendelt ebédünk is eltévedt. 😀  Hiába a hőség mindenkit megvisel nagyon.

Most is mint a felújításnál sajnos jött az ablakkerettel együtt a fal is. El is mentek venni vakolóanyagot, mert csúnyán mállott szét . 🙁  Még jó, hogy nem úgy jártak mint a konyhánál ahol az egész válaszfal bedőlt a fürdőbe.)

Én elég hamar kidőltem a meleg miatt, de szerencse nálam minden szép . Itt nem kellett dolgozni. Az ablakom bár nem jó, de most nem telt többre sajnos.

Egyenlőre csak ez az egy ablak lett cserélve, meg még pár nap múlva a két szobai radiátor is.  Utána még festés és takarítás ezerrel .

Nem volt olcsó mulatság és ezért , sajnos apránként újul meg a lakás . De előbb utóbb szép lesz minden.  A nagyja már kész van most jönnek az “apróságok”

Majd hozok képet is, de most leeresztve az összes redőny, és sötét van nagyon.

Wiosna: 2017

8.sornál tartok Renulek idei tavaszi terítőjével. Sajnos egy fél sornyit le kellett vágnom, mert nem figyeltem eléggé. 🙁  Igaz nem lett volna szabad betegen ezen dolgozni, de utólag már lehetek okos .

Csináltam egy közeli képet, hogy jól látszódjon a nagyon halvány rózsaszín átmenet.

Kezd kicsit nagy lenni, de már csak 5 sor van hátra és készen leszek. (kac-kac )

Ezen kívül nem is csináltam semmi mást, csak hogy ez jól haladjon. A következő meg talán a mágikus négyzet lesz, vagy valamelyik másik terítője Renatanak .

Ugyanis elfelejtettem mutatni ha igaz azokat a fonalakat amiket kaptam egy cserebere alkalmából.  A 9 db guriga mind 16.-os Puppets Eldorado , mellette a nyereményes fonalam. Még sosem nyertem semmit , így nagyon örültem neki, hogy jóval olcsóbban hozzájutottam, mint a rendes ára.

Persze ennél több Eldorado fonalam van, de azok különlegesek , és még nem csináltam képet róluk. Egyszóval mivel sok-sok fonalam van , nagyon nagy kedvvel hajócskázom. A horgolás most kissé mellőzőm , mert a hatalmas takaró megviselte a kezemet, nem fáj, de érzem, hogy van 🙂

Rég mutattam virágot, és most először makróztam a telefonnal :

Úgy örülök, hogy az az ibolyám amit  Judittól kaptam  bimbózik …… a másik kettő lassan kinövi a nagy cserepet akkorára nő, de virágnak se híre . se hamva. Jót tett nekik, hogy behoztam a szobába azt hiszem.

Szép hetet kívánok mindenkinek , és vigyázzatok magatokra nagyon.

Renulek : Wiosna 2017

Hát elkezdtem…..5. sort is !

Bőséges termésünk lett levendulából csak úgy illatozik a lakás 🙂

Két napja csak csipegetem a virágokat, most tartok talán a felénél . Kicsit piszkos munka , nem győzők söpörni.

Sajnos még nem száradt ki annyira , hogy lemorzsolható legyen, annyira viszont igen, hogy buzogány sajnos nem lesz 🙁   De lesz illatos párnácska , és jut ajándékba is ….. de pszt!

Termett egy kevéske egres , és ribizli is, hogy mit alkotok belőlük még rejtély számomra mert sacc 10 dekányi mindkettő.

Kértem 10 ernyő bodzabogyót is, ha terem majd , abból szörpöt csinálok és lesz málnaszörp is, bár azt készen kapjuk.
Jég szerencsére nem volt csak egy locsolásnyi eső.

 

Dokumentumfilm forgatás

A Polgárok Háza felkért hozzam össze a Fonó csapatát , mert dokumentumfilmet szeretne forgatni a MTV 1.-es csatornája.  (Fogalmam nincs mikor kerül adásba. )

Minden simán ment a kis csapatunk jó sokfélét hozott magával. A képek a honlapon. KATT

Elfáradtam…….

A kézimunka sem akar úgy menni ahogy szeretném . 🙁

Majd jövök az új mobiltokkal . Nem nagy durranás, de valahogy nem akar menni a kézimunka mostanában.

Virágok még…..

Bár virág az nincs még, de re,élem idővel lesz az is!  Behoztam őket a szobámba hátha jobb lesz, most várok, idő kell , hogy megszokják az új helyüket.

Fehér ibolya egy levélből lett szaporítva és bizony egy évet vártam rá. De most nagyon tornázik 🙂

 

Rózsaszín ibolya Judittól . Ő is megbokrosodott:-)  Érdekes a levele , egész más mint a többié. Nagy kedvenc!

Lila Ibolya a fiamtól:

A konyhai polcon maradtak a kaktuszok. Csak két íz lett levéve az anyagnövényről , ezért még nem is várom, hogy virágot hozzanak.  De örülök, hogy szépem cseperednek. 🙂

…. végül az elmaradhatatlan pletyka :

Hoztam egy plusz képet is a Párizsomról :

Mivel ígértem ha kész az Eiffel torony mutatom. 🙂  Most jön egy hatalmas ház és ha az kész már a kép is elkészül. Mert mellette már csak apróság van.

Sajnos a lábam most még jobban dagad, emiatt leginkább feküdnöm kellene , ám az nem mindig megy. Így lassan kinövöm az összes papucsomat. 😀  Pedig van jó pár darab.
De ma pl a cseresznye nem várt míg leapad a bokám . muszáj volt elpakolni a fagyasztóba.

************************************

A sok hozzászólást nagyon szépen köszönöm! Mindegyikre válaszolok ha épp gépnél vagyok. Volt egy két dolog ami miatt muszáj a moderáció, de régóta csak kifejezetten azokat nem engedélyezem amikben személyes dolgok vannak, pl cím vagy telefonszám.
500 bejegyzésen is túl 3000 hozzászólás már jelent valamit számomra.

Köszönöm szépen még egyszer!

 

 

 

Egy kis séta

Nem sok, nagyon nem…..de a lábam délutánra háromszorosára dagadt. 🙁  Bár a séta jól esett, azért éreztem ám, így meg, meg állva fotóztam a házak előtti kiskerteket.

Jó kis dzsungel van mindenhol, de azért pár virág dacol a sok gazzal.

A benti virágaim hatalmasra nőttek, ám egyik sem virágzik még. 🙁

A hímzéssel haladok, ha bontanom is kell néha.

A fotó vacak lett sajnos, csak a haladásomat szerettem volna megmutatni. ( A virág belső része rózsaszín az azóta kijavítva, mert a fotó még tegnap esti . ) Mára már elértem a kép közepét vagyis az Eiffel tornyot.  Ha az kész jövök egy szebb fotóval !

Ez a piros flexi hoop keret nagyon régi,nagyon nagy és jó laza is, de azóta átraktam a kezembe illő kis keretre. Erre meg visszakerül a csipkelepkém.

Jó lenne ha már ez is készen lenne. Sok-sok éve várja már.

Városok.

Mivel a  londoni képpel ezerrel haladok , hiába fotózom másnapra újból tehetném annyit haladok egy nap. Már a vége felé járok.

 

Nem kis kép, de minden nap hímzek bele. Ma a Big Ben melletti fát és a palotaőrt a bódéjával fejeztem be. Gondolom a palota nem egy napos munka lesz.

A többi város is csodás , csak sajnos nem vagyok benne biztos elég lesz -e az anyagom. 🙁

Fél méter csodás halványkék 28 ct vásznam volt, ám akkor még nem gondoltam, hogy ekkora meglepetés ér.   Így most , vagy mind a három várost egymás alá hímzem , vagy egy fehér vászonra kerül.
Tudom meg is festhetném, de sajnos attól tartok, hogy a napsütéstől kifakul .

Elkezdtem Renulek idei tavaszi terítőjét is , de tartok tőle ez is hatalmas lesz. Láttam Veránál mekkora most és még 2 sor jön hozzá. Azóta letettem és hezitálok. Ha 16.-os fonalból akkora, akkor vajon a 15.-ből mekkora lesz ? Most majd tesztelek, hátha 20.-ból kisebb lesz. (A 30.-as fonaltól félek, nem látnék este csipkézni. ) Nem egy habkönnyű munka  ahogy elnéztem.

A házunk előtti japán akác, idén alig hozott levelet, és most végre a másik szoba is napfényes lett egy kicsit. Igaz tavaly már nem is virágzott, pedig szép sárga virágai vannak. Hiába öreg már szegény, de itt a kisszoba előtt is nő egy , bár még pici.

A konyha maradt sötét , de azt nem bánom. Bár az ibolyáim nem díjazzák . Mind-mind megnyúltak és bokrosodtak sokat, most behoztam a szobámba őket, hátha itt végre virágba is borulnak majd. 🙂 A fehéret naponta forgatnom kellett annyit ficergett az asztalon.  Van még kis pohárban gyökeres levélke, azt elültettem a mandarin fácskám helyére, mert az nem fejlődött semennyit és most a levelei is sárgulnak.
A karácsonyi kaktuszok maradnak, szépen nőnek , nem piszkálom hátha idén hoznak virágot is az ünnepekre …..

 

Helló Május!

Jól indultál 🙁

Nem volt elég, hogy én vacakul voltam, most a laptopom kezdett haldokolni. Bár újra lett telepítve , nem tudom meddig él még szegényke.

A skype nem is lett feltéve már, így marad az email vagy a Messenger, netán a telefon ha valaki üzenne nekem, vagy nagyon hiányoznék .

Egyenlőre nincs másik gépem, csak ez. A telefon mégsem igazi opció , mert tapogatós , és az nem az én műfajom.

Szóval ha nagyon-nagyon eltűnnék, emiatt lesz.