TIAS és a Farkasok

Kicsikét haladtam…..

A 10.-rész még meleg, ma reggel tette fel a mintát Jane! 🙂

A farkasokkal is jól haladok ,bár közelről nem is láttam, hogy jó ideje őkelmét hímzem. 🙂

Hát nagyon kíváncsi leszek milyen lesz , ha készen lesz. Sajnos kissé megviselt szegény, de az anyagot feltekerve , kézben hímzem, de jobb is, hogy nem varrtam fel a nagy rámára , mert akkor azt kellene tekergetni , mert az aljára is jutott jel .
A képen jó látni, hogy már az egyik farkaskoma nyakánál tartok, hímzés közben ez nem nagyon derül ki.
2 szállal hímzem és kicsit átüt a festék, nem vészes, de a fiam megkrdezte, hogy ugye anyu ez kijön majd belőle ? 😀
Persze kijön tudom, mert láttam már. 😉

Végül aki kíváncsi miért voltam szomorú, hogy az eladó egy bocs de ez van levelet sem írt…..

Nem, nem azért mert akkora nagy baj lenne, csak illett volna válaszolni.  Olyan nagy kérés ez ?
Hát mindegy, fő hogy haladok vele szépen lassan.

Estére meg jön Renulek mintájának új sora ….. hát kíváncsi leszek.

Csipkék és a Farkasok. :-)

Kész lettem a TIAS 7 részével, de még fogalmam nincs mi lesz belőle.

Tegnap este elkezdtem Renulek 2018.-as tavaszi terítőjének 2. sorát :

Sajnos csak félig lett kész, mert újra fertőződtem és megint beteg vagyok. 🙁  Lassan 1 hónapja kínoz , hol jobban hol kevésbé. Tegnap este óta újra rosszabbul vagyok sajnos.


Ma végre megjöttek a Farkasok.
Hát majd meglátom milyen lesz, elég skót csomagolásban jött.  A kép maga a minta is . 😮

Az anyag beszegve , de a jobb felső része hiányzik , mintha kiharapták volna 😮

De szerencsére nem zavaró, van ráhagyás, hisz a színek/jelek miatt kell is , hogy legyen.
A fonal szokásos, soknak tűnik, de tudjuk ez csalóka.

Mellé volt még egy motring sötétkék külön. (A képen nem látni, mert a helyére dugtam.)  40 színből áll.
Hát nagyon kíváncsi leszek milyen lesz, mert az eddigi festettek anyagát lecseréltem, de ezt nem tudom sajnos.

 

Kellemes hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak.

 

Kórházi horgolások….

20 db virágos csillagot horgoltam :

Sajnos csak pár fotó sikerült. 🙁  A képeken még kifeszítve száradnak. A fonal mindenféle maradék , van benne perle hímzőfonal és van maradék horgolófonal. Illetve kipróbáltam a 16 os Puppets milyen horgolva, hisz eddig csak hajócskáztam belőle.  Csinálok még, mert ez kis minta hamar kész van, és lehet közben filmet nézni, vagy hangoskönyvet hallgatni.

Itthon már elővettem a vastag fonalat és 5.-ös tűvel csináltam egy kilépőt a fürdőszobába. 1 estés kis egyszerű. Sok ilyen vastag fonalat festettem be régebben, de azóta nem igazán tetszenek a színek.:-( Na meg mosni sem lehet, így sajnos, ha elkoszolódik kukába végzi.  (Egy lábtörlőnyi darabért nem moshatom gépben…. amúgy meg fog is a színe sajnos)

Maradt még ebből a fonalból egy jókora zsáknyi natúr színű , abból egyszer pelerin lesz. A fonalnak neve nincs, motringos és borzasztóan szöszölős. De mivel olcsó volt és pamut, megérte. (Nem ilyet szerettem volna de ez van ezt kell szeretni…..

Wiosna 2017 finish :-) Update

Puppets 16    color : rose-ombre

Átmérő 44 cm

Pattern: Renulek 2017

KLIKK: Hogy lásd a mintát is 🙂

 

A képet a félreértések miatt kicseréltem. Mivel színes fejű gombostűm van , az sajnos félreértésekre adhat okot.

Asztalterítőn még nem láttam gyöngyöt. 😮