Itt a kánaán:-)

Szerető barátaim jóvoltából , lett munkám nem is kevés , és én amint lehet el is kezdem .

NC 206 GIGI Boszorkany almaval LUNAEz a három boszika úton van felém, hogy melyik lesz a befutó , most már nem is tudom, mindegyik tetszik 🙂  Az ősrégi ismerőseim talán emlékeznek a nick nevemre , még az NLC ről. Nos az kissé elavult lett , találtam helyette mást, de egyenlőre nem változtatok sehol sem. (Abban szerepelt a boszi szó )

Tegnap kaptam egy levelet , tele szívvel és lélekkel . ( Itt most az RP szívekre gondolok és a küldő jó lelkére )

Ma kaptam egy “kis” csomagot jó messziről , amiért hálás vagyok . Tudom ám miért kaptam, de valahogy adni mindig jobb érzés számomra. Arra, hogy viszonozzák nem számítok, és meglepődöm a bőkezűségen, ha mégis. Ez a képecske gyűjtemény jött meg ma kinyomtatva . Mellé sok-kis apróság , és még több szeretet.

Brenda keyes a sampler story

Szóval még várok 2 futárt , ugyanis kellett a boszihoz vászon , és némi fonalutánpótlás sem ártott.Viszont nem kaptam meg mindent egy helyen emiatt jön most 2 futár.

Egyedül 28.-as hímzőtű nem volt sehol, helyette átmenetileg a gyengén látók tűkészletét rendeltem meg.

Szeretek azzal is dolgozni, bár hegyes tű, de nem kell tűbefűző csak bepattintom a fonalat és varrhatok.

DE most bármennyire ki is van készítve mindegyik fonala rendezőben sorban, előbb befejezem a naptáram , lesz amilyen lesz . (Sajnos azt hiszem 36.-os vászonra kezdtem hímezni2x2 szálon 2 szállal,a 36 ct vászon= 16.-os Aida amin 7 öltés 1 cm.)

Már a szeptembert varrom csak lassan megy  nagyon, még nagyítóval is 🙁

nagyító nagyítóm

 

Nos mutatom az én szuper segítőmet, amihez 5 lencse jár más-más vastagságban. Nekem most az 1.2x nagyító lencse jó hímzéshez.

8 hozzászólás a következőhöz: “Itt a kánaán:-)

  1. Kavics szerint:

    Jó munkát! 🙂

  2. Palkó szerint:

    Jé, ilyet eddig csak orvosokon láttam! Meg lehet szokni könnyen?
    Örülök, hogy végül minden jóra fordult 🙂

    • kata szerint:

      Nos ha muszáj akkor könnyen megszokod és nem is drága . A hátulütője csak annyi , hogy ha huzamosabb ideig használod, pl mint én évekig a szemed is romlik.

  3. Jutka szerint:

    Egytől, egyik mind szépséges boszi, megérdemled azért kaptad.
    Emlékszem az nlc-és nevedre 🙂 azzal összefüggésben kaptad a mintaíveket? Kellemes, hasznos hímzést kívánok hozzá!
    Sajnos az idő előrehaladtával a látásunk romlik 🙁

    • kata szerint:

      Óóó Jutka ! Örülök, hogy emlékszel még rám a régi szép időkből 🙂 A minták megvannak, de nyomtatni nem tudtam abban kaptam sok segítséget, és igen, én csak a kék ruhást szerettem volna, de megkapom mind a 3 db nénit. Hacsak el nem nyeli a postás.
      Hát igen főleg annak romlik jobban a szeme aki szemüveggel jött a világra:-)

  4. Vera szerint:

    Nekem is van… ilyen is meg ,nyakba akasztós is, de attól pár perc múlva elszakad a nyakam a fájdalomtól……, sőt, “műszereseknek való” is van… de nem vagyok eldőlve egyiktől sem….Már nem is tudom hány van… de még nem jött el az “igazi”…
    Hadd dicsekedjek kicsit…. szárad az ősz….. borzasztóan ideges voltam míg mostam is… Bár meséltem neked az új puppetsek sem fognak… nekem eddig egy sem fogott… Ez meg DMC, és hallottam, hogy volt akinek fogott…. vagy 60 fokon kell mosni…Na szóval most megnyugodtam… ma előveszem a Wolfot…

    • kata szerint:

      Verám én ezt nagyon szeretem , nincs okom panaszra. Másféle nagyító csak olyan vam ami vagy asztalra tehetős , vagy állólámpás kimondottam kézimunkalámpa 100 ezren felüli áron. Igaz lámpa, nagyító, mintaívtartó csipesz, és egy tálca is van rajta. Volt idő amikor a keresztszemes kiállítás fődíja volt.
      Én úgy hallottam mindegyiket 60 fokon kell mosni. A kék jelölőt meg fülpucoválós vattapálcával előtte kivenni, mert ha meleg víz éri barna lesz a filc ás az életben nem jön ki.
      Kellemes Farkas vonyítást 😀 Hétfőn majd írok mélt estefelé……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.